Rendszeresen találkozom pszichológus szakembernek címzett olyan kérdésekkel, melyekben a segítségkérők miután röviden beszámoltak élettörténetükről, felteszik a kérdést: mit tegyek? Elmondják, hogy a válságos időszak közepette nem látják a kiutat, elvesztették „régi önmagukat”. Közös ezekben a vallomásokban az elveszettség, tanácstalanság, magány érzése. Egy általános és zsigerig hatoló boldogtalanság jelenléte a megváltoztathatóságba vetett hit reménye nélkül.

Ezekben az esetekben lehetetlen feladat a szakember részéről konkrét és személyes tanáccsal szolgálni egy levélnyi információ ismeretében. Ellenben a leírt élethelyzetek, krízisek felhívták figyelmemet egy olyan témára, amiről keveset beszélünk. Legalábbis kevesebbet, mint amilyen nagy jelentősége van az élethez való hozzáállásunk, megküzdési módjaink szempontjából. Talán mert elvontnak, fennköltnek hangzik, talán csak azért, mert a mindennapok küzdelmei ritkán teszik lehetővé a valódi befelé fordulást, önmegfigyelést, elmélkedést életünk értelméről.

Lehet, hogy meglepően hangzik az Ön számára, hogy amikor úgy érzi, élete romokban hever, magányos, tanácstalan és nem lát reményt a változásra, azon kellene gondolkodnia, hogy „mi végre van ez az egész”. „Ki vagyok én és mi, vagy egyáltalán van-e a feladatom az életemben?”

Pedig nagy jelentősége van az ezekre a kérdésekre adott személyes válaszainknak: a kutatások azt mutatják, hogy pozitív hatással van életminőségünkre, ha megtaláljuk és megéljük azt, hogy életünknek értelme, célja van.

Az sem véletlen, hogy ijesztőnek, félelmetesnek találja az erről való gondolkodást: valóban, amikor az életünk értelméről elmélkedünk, benne van a pakliban az elbizonytalanodás lehetősége. Ugyanakkor a fejlődésé is.

A pszichológia nem mondja meg nekünk, hogy milyen utat válasszunk, milyen lényegi értékek mentén szervezzük életünket, hogy boldogabbak legyünk. Ezeket a válaszokat magunknak kell kikutatnunk. Viszont a pozitív pszichológia vizsgálja azokat a tényezőket, amelyek elégedettséghez vezethetnek az életben.

Bizonyára hallottak már Csikszentmihályi Mihály boldogságkutatásairól, az általa tudományos pontossággal leírt „flow-élményről”. Amikor egy tevékenységben teljesen el tudunk mélyülni, átélhetjük, hogy minden más megszűnik körülöttünk: lelassul az idő, gondjaink mintha megszűnnének létezni. Teljesen mindegy a tevékenység mibenléte, lehet az főzés, futás vagy éppen játék az unokával. A kihívás sem túl magas, sem túl alacsony, ezért jól teljesítünk. A tevékenységet követően pedig megtapasztalhatjuk a kiteljesedés és elégedettség érzését.

Hasonló, a feloldódással kapcsolatos megállapításra jutott Victor Frankl, osztrák orvos, filozófus is. Frankl úgy vélte, sokszor az okozza problémáinkat, „rosszul létünket”, hogy nem arra tartunk, amerre személyes értékrendünk hív. Vagy nincs elképzelésünk arról, hogy merre induljunk és miért. Szerinte életünk értelmére nem lehet hosszú töprengés után rájönni. Mert az csak úgy világosodik meg számunkra, ha meghaladjuk önmagunkat, elfelejtkezünk önmagunkról és valaki (vagy valami) rajtunk kívül állóban oldódunk fel.

A szenvedés segíthet

Mi, emberek, szeretünk okok, magyarázatok után kutatni. Sokan világnézettől függően sokféleképp próbálták már magyarázni az élettel szükségszerűen együtt járó szenvedés okait. Bátran választhatunk a számunkra szimpatikus érvelések közül, vagy megalkothatjuk a saját elképzelésünket. De világnézettől, vallástól függetlenül érdemes megvizsgálni a Frankl nevével fémjelzett pszichoterápiás irányzat gondolatait. Igyekezzünk szenvedésünkben meglátni a lehetőséget! Az értelmet, mely által valamilyen értéket teremthetünk. Lehet úgy tekinteni a problémákra, mint az élet kihívásaira. Tulajdonképpen folyamatosan tálcán kapjuk a lehetőséget, hogy a nehézségekkel való küzdelemből inspirációt, tapasztalatot, tudást merítve növekedjünk és alkossunk.

Rendszeresen gondolkodva saját működésünkön eljuthatunk olyan következtetésekhez, amelyeket szisztematikusan megvalósítva elérhetjük a kívánt változást, jelen esetben az önbizalom növekedését. A szakember feladata, hogy elősegítse ezen felismerések megjelenését. Segítő tevékenysége gyorsíthatja a változást, de az önismereti munkát nekünk magunknak kell elvégeznünk.